Magamról

Gyenese Timea vagyok. Azon szerencsés emberek közé tartozom, akinek a munkája egyben a hivatása.

Azt mondják, a nagy dolgok megváltoztatják az embert. Velem is ez történt. Életem nem túl virágos szakasza után szinte a „semmiből" jött az ötlet: én masszázsolni szeretnék. Megtanultam a hagyományos svéd- és lávaköves masszázst, de valahogy másképpen masszíroztam, mint azt tanították. Ösztönösen az alkaromat vittem bele a mozdulatokba. Akkor még nem tudtam mit is csinálok. Utánanéztem, létezik-e alkarral végzett masszázs. Így nyerhettem először betekintést ebbe a csodálatos filozófiát képviselő ősi polinéz Lomi Lomi masszázsba. Később kiváló tanítót kaptam hozzá, és csodás tanulási folyamatban volt részem.

Azt vallom, mindenkinek lehetősége van változtatni magához valamint az életéhez való viszonyán, csak meg kell találni önmagunkhoz az utat. Ebben segít a Lomi Lomi, mint „eszköz”. Egy lehetőség önmagunk felfedezéséhez, elfogadásához, megértéséhez.

MAHALO KE A KUA